Ha nem tanulunk a hibáinkból, azok ismétlődni fognak, és az üzleti károkon kívül morális rombolást is végeznek. No, de mi lehet az oka annak, hogy az elkövetett hibákból nem vonjuk le a megfelelő következtetéseket?
Az egyik legsúlyosabb tényező, ha a szervezeti kultúra nem jól tolerálja a hibázást. Ha szégyellni kell, ha valamit elrontottam, megbélyegeznek, esetleg bűnbakot csinálnak belőlem. Ilyen környezetben nem szívesen vállalom fel a hibámat.
Egyik ügyfelünknél rákérdeztünk, hogy náluk milyen módon dolgozzák fel a problémás esettek tapasztalatait? Azt a választ kaptuk, hogy „Mi minden incidenst (komolyabb üzemzavarral járó esetek) alaposan kivizsgálunk, és rögzítjük a megállapításokat. Ezek bekerülnek a szabályzatokba és az oktatási anyagokba is!” Ez vitathatatlanul jól hangzott, tanuló szervezeti működésre utalt. Aztán kiderült, hogy az említett eljárás keretében a felelősöket is meg kell jelölni, amit esetenként komoly felelősségre vonás követhet. Így már alaposan megkérdőjelezhető, hogy minden tényező pontosan felszínre kerül-e egy ilyen folyamatban. Senki sem ellensége önmagának. Ha nem is tudatosan ferdíti el a tényeket, a mondandója akaratlanul is átmegy egy szűrőn, amin a nagyon kompromittáló tények valószínűleg fennakadnak, és talán éppen ezzel akadályozza meg az érdemi tanulságok levonását.
Szerencsére jó példákkal is találkoztunk!
Egy banknál létrehozták a projektek során elkövetett hibák tárát. A kezdeményezőket is meglepte, milyen sokan publikálták a munkájuk közben vétett hibákat annak érdekében, hogy azokat mások már elkerülhessék.
Azt gondolnánk, hogy könnyebb lehet a sikertörténetekből való tanulási mechanizmus. Itt is találkozhatunk azonban akadályokkal. Lehet, hogy számomra annyira triviális ahogy a munkámat végzem, hogy eszembe sem jut, ennek megmutatása mások számára ez hasznos lehet. Talán nem is vagyok eléggé biztos abban, hogy én valamit tényleg jól csinálok, esetleg túl szerény vagyok ahhoz, hogy „dicsekedjek” az eredményeimmel. Súlyosabb eset, ha valaki azért nem osztja meg a „titkait”, mert félti a pozícióját, nem akarja veszélyeztetni a „nélkülözhetetlenségét”.
Mit tehetünk a tapasztalatmegosztás élénkítéséért? Ösztönöznünk kell a munkatársak tudásmegosztó aktivitását. Időt kell rá biztosítani, és el kell ismerni az ilyen irányú erőfeszítéséket, eredményeket. Erősíteni kell a „Hibázni szabad, tanulni kötelező” – kultúrát!
