A képzés 2025. március 12-én indul.
A képzés 2025. március 12-én indul.
Innovatív fejlesztő programot indítunk a vezetők számára!
Hogyan növelhetjük a teljesítményünket a szervezti tudás hatékony felhasználásával a VUCA világban /Volatile (változékony), Uncertain (bizonytalan), Complex (bonyolult), Ambiguous (többértelmű)/?
Ha abból indulunk ki, hogy a jobb teljesítményhez megfelelő információra és szervezett tudásátadásra van szükségünk, akkor egyértelművé válik, hogy ez rendszerszintű, a kultúrát érintő, stratégiai kérdés! A tanuló szervezeti (learning organization, LO) átalakulásban pedig felelős vezetésre van szükség. Az újabb és újabb, sokat ígérő menedzsment hullámok rapid eszközei helyett a kompetencia fejlesztésre fókuszálj! A vezetőképzéshez azoknak érdemes csatlakozni, akiknek komoly céljaik vannak a szervezeti tudástőke fejlesztésével, hatékonyabb kihasználásával, a tanulási kultúra fejlesztésével és kellő motivációval, hatással bírnak a tudásmenedzsment (TM) fejlesztési programok támogatására.
Miért van szükség tanuló szervezetek felelős vezetésére?
„Még tavaly belevágtunk az xy szoftver/eszköztár/módszertan bevezetésébe, de már most látszik, hogy sem a projekt nem készül el időben, sem pedig a célját nem éri el, hiszen már rég más kihívások sorakoznak az eddigiek helyett/vagy inkább mellett…!” – Ismerős?
Egy rohamos tempóban és folyamatosan változó piaci környezetben nem elég a legmodernebb IT rendszerek halmozása. A mindennapok sűrűjében jelentkeznek a legégetőbb problémák, mint pl. hogyan dolgozzon jól együtt a csapat (főleg, ha időbeli, térbeli, nyelvi stb. korlátokkal találkozunk) és hogyan használja összehangoltan, legjobb tudását a szervezet?
Egyre többen ismerik fel, hogy a versenyképességben milyen meghatározó szerepe van a tudástőke minőségének és a tudásgazdálkodás színvonalának. Abból indulunk ki, hogy a nagyobb tudás jobb döntésekhez, nagyobb teljesítményhez vezet, a „nem tudásnak” pedig mindig vannak (nem kívánt) következményei. Igaz ez az egyéni és a szervezeti tudásra egyaránt. Szervezeti szinten az a cél, hogy folyamatosan növeljük, fejlesszük, strukturáljuk a tudástőkét és kezeljük a tudásvesztés kockázatait, így biztosíthatjuk a fenntartható, versenyképes működést. Az azonban még önmagában nem elég, hogy a TM-et stratégiai tényezőként emlegetjük, ha nem történnek érdemi lépések a tudáskezelés fejlesztésére, a tudáskultúra változtatására, vagy olyan látszat projektek indulnak, amire nem allokálnak kellő erőforrást (munkaerő, pénz, idő…), magára hagyva ezzel a kezdeményezéseket és a CKO-ot.
Hogy ki is az a CKO? A CKO (Chief Knowledge Officer) vagy tudásmenedzser kulcsszerepet tölt be a szervezet értéktermelő folyamatainak hatékonyabbá tételében és a tanuló szervezetté válásban. Megvalósító, aki a közvetlen TM koordinációért felel. Az elkötelezett és felkészült „bajnok”, felismeri a lehetőségeket, kockázatokat, és kellő kompetenciával rendelkezik a változások megvalósításához (konkrét tudásmenedzsment módszertanok és eszközök ismeretében). Vezetői támogatás nélkül azonban egyértelmű bukásra vannak ítélve a tudásmenedzsment programok.
A szervezeti tudásbázisok hálózata, a munkával járó folyamatos tanulás beszövik a teljes szervezetet. Az biztos, hogy a mindennapi munkavégzéshez (a teljesítményhez) mindig valamilyen tudásra van szükség. A tudás alkalmazása magától érthetően, azonban legtöbbször spontán módon következik be. Ám vezetőként felmerül a kérdés: Vajon legjobb tudásunkat alkalmazva látjuk el feladatainkat? Hogyan hat a tudáskezelésünk az eredményeinkre? Ezt mennyiben gátolja a jelenlegi teljesítményünk, a tanulási kultúránk és hogyan oldhatjuk fel ezeket?
Hatalmas kapufa, ha ezeket a folyamatokat egyszerűen magukra hagyjuk. Egy tanuló szervezetben minden tag felelős saját és társai tudásának fejlesztéséért. A vezetés részéről elengedhetetlen azon irányelvek támogatása és erőforrások biztosítása, amelyek a tanuló szervezeti keretrendszert megteremtik. A tudástranszferben a szinergia feltételeinek fenntartása és ösztönzése vezetői kompetencia.
A vezetőképzés célja
A képzés célja, hogy a vezetők meghatározó kompetenciáját, azaz a szervezeti tudással való gazdálkodást, a tudásáramlás szervezésének készségét fejlesszük. Célunk olyan stratégák felkészítése, akik a szervezeti/csoport szintű tudásmenedzsment projektek és a tanuló szervezeti átalakulás szponzoraivá válnak.
Miért éri meg részt venni a Tanuló szervezet vezetése programon?
Kit érdemes beiskolázni a vezetőképzésre?
Olyan közép- és felső vezetőket várunk a programra, akik:
Tematika és ütemterv
I. modul
Dátum: 2025. március 12.
Idő: 9:00-17:00
Helyszín: Budapest (részletek hamarosan)
Téma: Mégis mi az a learning organization (azaz, LO) / tanuló szervezet (azaz, TASZ)?
II. modul
Dátum: 2025. március 19.
Idő: 9:00-17:00
Helyszín: Budapest (részletek hamarosan)
Téma: Hogyan alakítsunk ki és működtessünk tanuló szervezetet?
III. modul
Dátum: 2025. március 26.
Idő: 9:00-17:00
Helyszín: Budapest (részletek hamarosan)
Téma: Állíts össze saját TASZ koncepciót és stratégiát!
IV. modul
Dátum: 2025. április 9.
Idő: 9:00-17:00
Helyszín: Budapest (részletek hamarosan)
Téma: Implementáció és fenntartható működtetés
Konzultációs lehetőség
Előre egyeztetett időpontban, személyes vagy online konzultáción biztosítunk lehetőséget a képzésen résztvevők számára az elakadások, egyedi kérdések kapcsán tanácsadásra.
A következő csoport 2025. márcus 12-én indul. Ne maradj le a kedvezményről:
% EARLY BIRD jelentkezés: január 31-ig nettó 410 000 Ft-ért regisztrálhatsz (nettó 510 000 Ft helyett) a vezetőképzésre
Szakmai csapatunk
Regisztráció menete
Regisztrációjával a résztvevő elfogadja az ÁSZF és az adatvédelmi tájékoztatóban található alapelveinket. E szerint a képzésben résztvevők bekerülnek a hírlevél rendszerünkbe, hogy a képzéssel és további tudásmenedzsmenttel kapcsolatos hírekről tájékoztassuk őket. A program szervezésében a változtatás jogát fenntartjuk a csoport közös megállapodásai szerint.
Felnőttképző nyilvántartásba vételi száma: B/2020/004307
Kérdéseidet szívesen vesszük az alábbi elérhetőségeinken.
Gyulay Tibor
Szakmai vezető
+36 20 942 2559
gyulay.tibor@kmexpert.hu
Szabó Márton
Képzésszervező
+36 30 482 8151
szabo.marton@kmexpert.hu
KM Expert Kft.,
1224 Budapest, Rózsaszirom utca 5.
© 2019 KM EXPERT - Webromedia .
“Több, mint 20 éve foglalkozom a tudásmenedzsmenttel. A téma hazai „evangelistájaként” igyekszem meghonosítani a nemzetközileg is bevált TM módszertanokat, eljárásokat. Fő célom, hogy segítsem ügyfeleimet, partnereimet a tudatosabb, hatékonyabb tudásgazdálkodás fejlesztésében. Meggyőződésem, hogy a tudás a szervezetek legfontosabb erőforrása, de csak úgy szolgálja eredményesen a szervezeti célok elérését, ha megfelelő módon bánunk vele.”
Gyulay Tibor – Ügyvezető partner, vezető tudásmenedzsment szakértő
email: gyulay.tibor@kmexpert.hu
mobil: +36 20 942 2559
Pásztory Zoltán partnerünk, egyéni vállalkozó: kiterjedt szakértői kapcsolatokkal és partnerekkel többek között a nukleáris, humán erőforrás, tudásmenedzsment, minőségügy területén.
Az elmúlt években több kínai projekten dolgozott, mint a CNNP (China National Nuclear Power Co. Ltd – a kínai atomerőművek üzemeltetője) partnere a tudásmenedzsment alapjainak lerakásában a CNNP atomerőműveiben workshopok szervezésén keresztül. Pásztory Zoltán több, mint 20 éve elkötelezett híve és szakértője a tudásmenedzsmentnek: közel nyolc évig dolgozott a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnél es vezette a Nukleáris Tudásmenedzsment csoportot. Számos NAü tudásmenedzsment kiadvány szerkesztője és bedolgozó szakértője.
Pásztory Zoltán 2017 óta az Egyesült Arab Emirátusok Nukleáris Hatóságának (Federal Authority for Nuclear Regulation – FANR) Tudásmenedzsment Osztályán dolgozik es fő feladata jelenleg a kritikus tudás felmérése/elemzése, valamint a tudásátadás projektjeinek kidolgozása. Hatóságuk 2020-ban minősítve lett a British Standard Institute által az ISO 30401:2015 alapján.
Prof. dr. habil Bencsik Andrea vagyok. A veszprémi Pannon Egyetem és a szlovákiai Selye János Egyetem egyetemi tanára. Több, mint 15 éve foglalkozom a tudásmenedzsment témakörével, számos hazai és nemzetközi kutatást vezettem (vagy vettem részt benne), a tudásmenedzsment elméleti és vállalati gyakorlatának és kapcsolatrendszerének feltérképezésében.
Az egyetemen a doktori programban angol és magyar nyelven tanítom a tudásmenedzsment tárgyat (16 végzett PhD hallgatóm munkája kapcsolódik a tudásmenedzsment témakörhöz) és számos nemzetközi konferencián tartottam előadást a témában. Mivel vallom, hogy a tudásmenedzsment akkor működik jól egy szervezet életében, ha annak a szervezeti kulturális feltételei adottak, a programban a tanulószervezeti háttér megteremtésének szükségességét fogom megvilágítani.
Baranyi Béla gépészmérnök-matematikus mérnök, egyéni vállalkozó partnerünk. Kiterjedt vezetői tapasztalatokkal rendelkezik vezetői és folyamatmenedzsment tanácsadás, valamint tudásmenedzsment területén. Béla közel 30 éve elkötelezett híve és szakértője a lean módszertannak: tizennyolc évig dolgozott a DÉMÁSZ kötelekében különféle vezetői pozíciókban. 2013 óta a Kvalikon és az NTT DATA Business Solutions (korábbi nevén itelligence) tanácsadó partnereként fejleszti vállalatok folyamatait, csak ebben az időszakban több mint 20 referenciát szerzett.
Kőrösi Zoltán mérnök, húsz évnyi vezetői gyakorlattal a tarsolyában, amit termelési területen szerzett. Több mint 10 éve szervezetfejlesztőként gyűjt és oszt meg különféle tapasztalatokat technikai és humán szempontok felől is közelítve: dolgozott egyfelől hatékonyságfejlesztési projektekben, vezetett lean tréningeket, másrészt szervezeti kultúrák felmérésében, vezetői készségfejlesztésben, üzleti coach-ként és fluktuációkezelésben is tapasztalt. Amikor nem szervezetfejlesztésen dolgozik, imád olvasni, nyelvtudását gyakorolni és filmeket, sorozatokat nézni.
Siklósi István és Kalló Bernát önálló vállalkozók. Tudástérképezéssel foglalkozunk. A 4D Soft Kft és az EU támogatásával a z-book című nemzetközi K+F+I projektben kísérletezünk az információábrázolás új útjaival. Célunk a komplex ismeretek megértésének, tanulhatóságának és kereshetőségének hatékonyabbá tétele. Többdimenziós, jól strukturált ábrázolásmódjaink használata a vállalati dokumentumokban, a tudás- és projektmenedzsmentben, vagy akár a vállalati alkalmazásokban, dashboardokban hatékonyabbá teszi az információk átadását és áttekintését.
Siklósi István és Kalló Bernát önálló vállalkozók. Tudástérképezéssel foglalkozunk. A 4D Soft Kft és az EU támogatásával a z-book című nemzetközi K+F+I projektben kísérletezünk az információábrázolás új útjaival. Célunk a komplex ismeretek megértésének, tanulhatóságának és kereshetőségének hatékonyabbá tétele. Többdimenziós, jól strukturált ábrázolásmódjaink használata a vállalati dokumentumokban, a tudás- és projektmenedzsmentben, vagy akár a vállalati alkalmazásokban, dashboardokban hatékonyabbá teszi az információk átadását és áttekintését.
Gáspár Attila pályája kezdetétől szerteágazó tapasztalatra tett szert egy több ezer ügyfelet kiszolgáló ügyfélszolgálat vezetőjeként, több különböző iparágban betöltött projektvezetői szerepkörben, valamint egy oktatáskutatási program tudásmenedzsment témavezető kutatójaként. Néhány évvel később ezek az igen különböző tapasztalatok egy ponton összeértek, amikor az Atlassian termékpaletta hatékonyságnövelő erejét kihasználva a META-INF Kft. színeiben tanácsadással és oktatással kezdett el foglalkozni.
A META-INF Kft. 2007 óta Atlassian Partner, mostanra már a világon elérhető legmagasabb, Platinum Solution Partner Enterprise minősítéssel rendelkezik. Cégünk kizárólagosan Atlassian szoftver specialista. Gold Atlassian Marketplace Partnerként 7 add-onunkat több, mint 5000 cég 5 millió felhasználója használja napi szinten. Ezek garantálják, hogy Atlassian bevezetésben, oktatásban, tanácsadásban a régióban elérhető legjobb megoldást kapd, ha őket választod.
Medvey Tamás minisztériumi háttérintézményben tevékenykedett, mint tanácsadó és informatikus, alapvetően online rendszerek bevezetése és kezelése témakörben EU és hazai támogató projektek kapcsán. A META-INF csapatához 2019-ben csatlakozott, mint tanácsadó, azóta több sikeres projektben vett részt, kis-, közép és nagyvállalatoknál, mind szerver, mind felhő alapú megoldásokkal.
A META-INF Kft. 2007 óta Atlassian Partner, mostanra már a világon elérhető legmagasabb, Platinum Solution Partner Enterprise minősítéssel rendelkezik. Cégünk kizárólagosan Atlassian szoftver specialista. Gold Atlassian Marketplace Partnerként 7 add-onunkat több, mint 5000 cég 5 millió felhasználója használja napi szinten. Ezek garantálják, hogy Atlassian bevezetésben, oktatásban, tanácsadásban a régióban elérhető legjobb megoldást kapd, ha őket választod.