Coming out: notórius halogató voltam
Szervezetfejlesztői alapvetéseink egyike, hogy mindannyian képesek vagyunk a fejlődésre – még akkor is, ha időgazdálkodásról van szó. Példáért elég visszamennem a saját múltamba. Abba a hosszú korszakba, amikor folyamatosan küzdöttem a halogatással.
Akkoriban még néztem sorozatokat. Naponta egy epizódot. Vagy kettőt. Vagy csak még egyet, akár többször is. Máskor lejátszottam még egy meccset a FIFA-ban. Aztán még egyet. Esetleg váltottam ezekről a tízperces meccsekről egy valódi, (nettó) 90 perces meccsre. Persze úgy indult, hogy csak az első félidőt nézem meg… Végül rend szerint tanultam is, amikor már eléggé furdalt a lelkiismeretem, de csak a legritkább esetben feküdtem le elégedetten és aludtam jól.
Nem csak lelkiismeretes voltam, hanem perfekcionista, és néhány területen maximalista is. Vagyis az volt a legfontosabb, hogy az aktuális feladatot végezzem el tökéletesen, majd utána az összes többit is. Szinte minden matekversenyemet el is taktikáztam emiatt, ahogyan később egy felvételit is. Később frissdiplomás irodistaként jónéhány jelentési időszakot is.
Mindez a magánéletbeli vállalásaimra is igaz volt. A lányokat általában a következő számnál kértem (volna) fel egy táncra, a rég látott barátoknak egyre gyakrabban csak holnap írtam, a vége felé pedig már a sportból, sőt, az ebédidőből is engedtem…
Elég a halogatásból!
Ismerős problémahalmaz? Van egy rossz és egy jó hírem, szokás szerint a rosszal kezdem: ez egy egyenes út a kiégéshez. A jó hír: lassíthatunk és mehetünk más irányba is.
Én úgy mentem neki a falnak, hogy még közben is lejjebb nyomtam a gázt. Néhány hét múlva ráadásként megjött a COVID – a harmadik számú problémám abban az évben…
Akkor egy pénzügyi szervezetnél dolgoztam, és elhatároztam, hogy összeírom rendszeres munkahelyi feladataim időigényét. Kicsivel száz sor fölött állt meg az Excel, az évek óta görgetett fejlesztési projektötleteket nagyvonalúan lehagyva is másfél főnyi terhelést számoltam össze az akkori tudásomból és tempómból kiindulva. Kértem, de nem kaptam erősítést, amit igazán nem is bántam, mert épp ez a leltár volt az első impulzus, ami a tanácsadás felé fordított. Aztán 24 órán belül jött egy személyes impulzus egy pszichológustól, amivel lényegében eldőlt a dolog.
Hamarosan felmondtam, és fél év pihenőt adtam magamnak. Jelszavaim a lelassulás és a szabad időbeosztás voltak. A nagy szabadságban egyetlen kötelezettséget vállaltam: elkezdtem időmérleget vezetni 0-24-ben. Egy szögegyszerű Excel volt 15 sorral.
Kevesebb bevétel, magasabb életminőség
Az időnaplózás egy merően új szokás volt, amit ebben a fáradt felszabadulásban könnyen elsajátítottam. Hamar automatizmussá és hatékony gyakorlattá vált időmérlegem könyvelése.
A számok hamar megmutatták, hogy mire pazarlok, illetve mire nem hagyok elég időt. Megtanultam, mire mennyi időt érdemes szánnom, beleértve a köztes, zajló időt is. Bár hirtelen ráértem egy csomó meghívásra, felkérésre, mindre azért mégsem. Ez viszont egyre kevésbé számított, mert ahelyett, hogy becsaptam volna magam, inkább őszintén nemet mondtam néhányukra. Ahogy egyre gyakrabban hoztam ilyen jó döntéseket, egyre elégedettebb voltam a nap végén. Lassan ledőlt „az én nem vagyok jó alvó” dogma is.
Rövid távon rengeteg bevételről mondtam le, de már néhány hónap után pluszosnak éreztem a nehezen forintosítható szaldót: életminőségem annyit javult az azóta is tartó új szokásoknak köszönhetően, hogy már akkori megítélésem szerint is simán kompenzálta az anyagi áldozatokat.
Egy későbbi bejegyzésben fogok Neked sokkal jobb eszközt is mutatni a primitív Excelemnél – olyat, aminek a bevezetéséhez nem kell egy féléves sabbatical, hanem szépen a napi folyamatokba simítható.
Ha nem Idő- és tudásgazdálkodás hírlevelünkben találtál a cikkre, de még olvasnál hasonlókat tőlünk és szeretnél értesítéseket kapni időgazdálkodás témájú programjainkról, könnyedén feliratkozhatsz egy perc alatt az alábbi linkre kattintva.
Ha Te is megjelentetnéd gondolataidat blogunkon, küldd el ötletedet a szabo.marton@kmexpert.hu e-mail címre!
