A tudásközösségek kialakulásában és elterjedésében a nukleáris ipar szereplői úttörőnek számít, hiszen hatalmas szaktudást igénylő munkájukból adódóan a szervezetek már az 1990-es évek elején hasonló közösségeket szerveztek. Az atomerőművek új működési folyamataik rendszerbe integrálása, a KPI-k meghatározása és mérése, valamint a biztonság növelése során számos problémába ütköztek, amelyek megoldása több iparág számára mintaként szolgálhat.
Úgy vélték, hogy az egyes tevékenységek elszigetelt végzése negatívan befolyásolja a szervezet hatékony működését, hiszen így a szakértők és munkavállalók nem kerülnek egymással interakcióba. A rendszeres kapcsolat hiánya miatt nem ismerik egymás feladatait, problémáit, nézőpontját, ami szinte lehetetlenné teszi a fejlődést, a folyamatok integrálását és az egész szervezetre vonatkozó KPI-k meghatározását.
Annak érdekében tehát, hogy az iparág szakembereit összehozzák tudásközösségeket szerveztek, amit 1999-ben a következőképpen definiáltak:
„A tudásközösség egy új, hatékony szervezeti forma, amely amellett, hogy felszínre hozza azokat a hasznos gondolatokat, amelyeket érdemes felhasználni egy meglévő szervezet struktúrájában, felületet biztosít a tudásmegosztás, a tanulás és a változtatás számára. A tudásközösségeket az emberek olyan csoportjai alkotják, akik azért találkoznak egymással, hogy megosszák tudásukat és személyesen vagy akár virtuálisan tanuljanak egymástól. A tagok a közösségben megosztják a problémákat, tapasztalataikat, alkalmazott standardokat, eszközöket és a bevált legjobb gyakorlatokat.” (Process-oriented Knowledge Management in Nuclear Operating Organizations, IAEA 2009)
Legelső és egyben kulcsfeladatnak találták azon iparági szakemberek megtalálását, akik a működtetés mellett a folyamatok üzleti oldalát is átlátják, valamint vállalják a területükön felhalmozódó tudás kezelésének a felelősségét. Ennek megfelelően a tudásközösségek az alábbi három módszer valamelyikével jöttek létre:
- Egy már meglévő szakértői érdekcsoport alakul át tudásközösséggé valamely benchmarking program során
- Több érdekcsoport összeolvadása
- Egy benchmarking workshop eredményeként jön létre hasonló gondolkodású szakértőkből
Tapasztalatok alapján általában hat hónap szükséges egy tudásközösség elismeréséhez és működőképessé válásához, azonban egy évig tart, amíg a szervezet képes lesz fejlesztési projekteket kidolgozni és végrehajtani. Teljes érettség elérését a képességek és a hozzáállás mellett többek között befolyásolja a vezető és irányító csoport, illetve a közösség által leírt és elfogadott munkamódszer.
A nukleáris iparban a felső vezetés támogatásával és ellenőrzésével, szervezetten működő tudásközösségek a következő területeket befolyásolhatják:
- javaslatok az üzleti stratégia kialakítására
- KPI – k meghatározása, elfogadtatása, és összehangolása
- a saját üzleti területükön belül a projektek indításával kapcsolatban egyetértési joggal rendelkezik
- integrál, koordinál és javaslatokat tesz speciális csoporttevékenységekre a kapcsolódó ipari folyamatokban fellelhető szinergia növelése érdekében
- felméri a jövőbeli benchmarking igényeket
- benchmarking tevékenységeket végez
A kezdeti sikereken felbuzdulva 2000 és 2005 között tíz különböző területen hoztak létre tudásközösségeket, amelyek közül kiemelkedik a berendezések állapotmegőrzésével foglalkozó közösség, a nukleáris ellátási lánc stratégiai vezetőinek tudásközössége, az információs technológia közössége, illetve más szervezetek számára hasznos példaként szolgál a nukleáris iparág Tűzvédelmi Tudásközössége.
- A berendezések állapotmegőrzésének tudásközössége egy, a rendszer nem tervezett amortizációjáról szóló tudásmegosztó workshop után néhány hónappal alakult. A csoport célja az állapotmegőrzés legjobb gyakorlatának megtalálása volt, amely a benchmarking projekt elvégzése után egy folyamatleírást eredményezett. Az új módszert az amerikai atomerőművek kétharmada azonnal bevezette és sikeresen alkalmazta.
- A nukleáris ellátási lánc stratégiai vezetőinek tudásközössége szintén egy workshopot követően alakult, amelyen a résztvevők arra a felismerésre jutottak, hogy a nukleáris ellátási lánc nem működik megfelelően, mivel egymástól független, elszigetelt csoportok foglalkoznak vele. A résztvevők egy benchmarking projektet követően egységes rendszert dolgoztak ki az ellátási lánc iparági szintű összehangolására, amelytől a munkafolyamatok hatékonyságának növekedését is várták.
- A tűzvédelmi tudásközösség 125 taggal működik, amerikai és külföldi atomerőművek, illetve más szervezetek képviselőiből áll. A csoport tagjai egy internetes felületen keresztül tartják a kapcsolatot, szakértői látogatásokat, tűzvédelmi fórumokat és benchmarking projekteket szerveznek.
A fentiek alapján a nukleáris ipar tehát élen jár a tudásközösségek szervezésében, amelyet az atomerőművek működésének speciális jellege mellett más tényezők is elősegítettek. A tudásközösségek kialakulásának legfőbb oka, hogy a felső vezetők és a munkavállalók egyaránt felismerték azt a tényt, hogy tudásuk megosztásával a szervezet hatékonyságának javítása mellett a nukleáris biztonság is növelhető.
Összeállította: Szemes Tekla, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség: Folyamat-orientált tudásmenedzsment című kézikönyve alapján
