A c4lpt immáron nyolcadjára gyűjtötte össze a 100 legjobb tanulást elősegítő eszközt. A felmérést 61 különböző ország tanulással foglalkozó szakemberei válasza alapján készítették pontosan 1038 kitöltő.
A listán megfigyelhető, hogy a közösségi funkciókat támogató eszközök (megosztás, csoportmunka stb.) lettek a legnépszerűbbek. Így nem meglepő, hogy a Twitter, Google Drive és a YouTube foglalták el a dobogós helyeket.
Külön örömet jelent a Magyarországról induló Prezi.com 13. helyezése a listán.
A lista élvonalán egyértelműen az ingyenes közösségi eszközök a dominánsak, melyek nagyban elősegítik az egyének önállú tanulási folyamataikat.
A legnagyobb előre lépést a Kindle (&App) tette, aki a tavalyi évhez képest 8 helyet javított pozícióján. (43. helyről sikerült felküzdenie magát a 35.-re) Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy a kindle elérhetővé tette más platformokra is anyagainak olvasását így nem kell külön Kindle olvasót beszerezni.
Összesen 18 eszköz esett ki az idei listáról a tavalyihoz képest. Ezek közül a legismertebb a Microsoft SkyDriveja (új nevén OneDrive)
A felmérés eredményeiből az is jól megfigyelhető, hogy a kitöltők két csoportra oszlottak. Azok akik a klasszikus tartalom készítő eszközökre szavaztak (PowerPoint, Word, Excel) nekik a tanulási eszközök a tartalom előállításában merült ki. A másik csoport inkább online eszközök és applikációkban gondolkozott. Ez mutatja, mennyire különbözik még a szakemberek véleménye a tanulás támogatásáról.
Teljes lista:
1 – Twitter
2 – Google Docs/Drive
3 – YouTube
4 – PowerPoint
5 – Google Search
6 – WordPress
7 – Dropbox
8 – Evernote
9 – Facebook
10 – LinkedIn
11 – Google+ & Hangouts
12 – Moodle
13 – Prezi
14 – Pinterest
15 – Slideshare
16 – Blogger
17 – Word
18 – Wikipedia
19 – Feedly
20 – Diigo
21 – Articulate
22 – Audacity
23 – Camtasia
24 – Yammer
25 – Skype
26 – TED/TED Ed
27 – Google Chrome
28 – Google Scholar
29 – Scoopit
30 – Snagit
31 – Gmail
32 – Adobe Connect
33 – Adobe Captivate
34 – Flipboard
35 – Kindle (& App)
36 – Outlook
37 – iSpring
38 – Coursera
39 – Hootsuite
40 – Khan Academy
41 – Edmodo
42 – Adobe Photoshop
43 – Excel
44 – Google Maps
45 – Zite
46- Powtoon ÚJ
47 – iPad & Apps
48 – Padlet
49 – Pocket
50 – Udutu
51 – Tweetdeck
52 – Voicethread
53 – Explain Everything ÚJ
54 – Jing
55 – Flickr
56 – Nearpod ÚJ
57 – Keynote
58 – Quizlet
59 – Storify
60 – WebEx
61 – Mahara VISSZATÉRŐ
62 – SurveyMonkey
63 – iTunes
64 – Google Translate
65 – SharePoint
66 – Haiku Deck ÚJ
67 – IFTTT ÚJ
68 – OneNote
69 – Google Apps
70 – Poll Everywhere
71 – Blackboard Collaborate
72 – Socrative
73 – Wordle
74 – Notability ÚJ
75 – Google Sites
76 – Delicious
77 – Glogster EDU
78 – Canvas ÚJ
79 – Tumblr
80 – Vimeo
81 – Kahoot ÚJ
82 – OpenOffice
83 – WhatsApp
84 – Wikispaces
85 – Instagram ÚJ
86 – Pearltrees
87 – Easygenerator ÚJ
88 – Voki
89 – Lectora VISSZATÉRŐ
90 – EDpuzzle ÚJ
91 – Blackboard Learn
92 – Firefox
93 – Paperli
94 – TodaysMeet
95 – LINE ÚJ
96 – ProProfs Quizmaker
97 – Moovly ÚJ
98 – Schoology ÚJ
99 – Blendspace ÚJ
100 – SoftChalk ÚJ