A tudás fogalmának vizsgálata különös természetű vállalkozás: olyan jelenséget kívánunk meghatározni, amelynek működésére már magának a meghatározásnak a megalkotásakor is támaszkodunk. A fogalmi pontosság ezért nem csupán a megismerés eredményével szemben támasztott követelmény, hanem a megismerési folyamat önvizsgálatának is része.
A szervezeti felkészültség és a mesterséges intelligencia kapcsolatáról szóló, párhuzamosan készült írásomban arra a következtetésre jutottam, hogy az információk rendelkezésre állása és technológiai feldolgozhatósága önmagában nem azonosítható a tudással. Ez a megállapítás azonban szükségszerűen egy korábbi kérdéshez vezet: mit is tekintünk tudásnak, és milyen módon ragadható meg annak tényleges működése?
A két vizsgálat így nem egyszerűen ugyanazon téma két megközelítése. Az egyik a szervezeti alkalmazás feltételeiből jut el a fogalmi alapokhoz, a másik pedig e fogalmi alapok felől vizsgálja az alkalmazás lehetőségeit és korlátait.
A tudás, mint intellektuális állapot
A tudás meghatározásával 2013-ban már foglalkoztam. Akkori megközelítésemben a következő definíciót fogalmaztam meg: „A tudás az intellektus működése során keletkező azon állapot, ami a rendelkezésre álló információk szellemi feldolgozása révén keletkezik, és ami következtetésre képes.”
A meghatározás alapgondolatát ma is fenntartom, ugyanakkor indokoltnak látom néhány elemének pontosítását.
A tudás ugyanis nem önállóan cselekvő entitás. Nem maga az intellektuális állapot következtet, hanem az az alany, akinek működését ez az állapot meghatározza. A tudás keletkezésének folyamata és a már kialakult tudás fennállása szintén megkülönböztetendő.
Ennek megfelelően a tudást ma a következőképpen határoznám meg:
A tudás az intellektus működése során, az ismeretek és tapasztalatok értelmezése, feldolgozása és összefüggéseinek felismerése révén kialakuló, illetve módosuló intellektuális állapot, amely képessé teszi birtokosát a megismert jelenségek értelmezésére, következtetések levonására és az ismeretek adott helyzetnek megfelelő alkalmazására.
E meghatározás a tudás kognitív és alkalmazási természetét kívánja megragadni. Nem állítja, hogy valamennyi lehetséges tudásformát kimerítően leírja, és nem teszi szükségtelenné a tudás további ismeretelméleti vizsgálatát. A középpontban azonban egyértelműen az intellektus áll, nem pedig a rendelkezésre álló információk mennyisége vagy tárolásuk technikai módja.
A tudás alkalmazásának két módja
A tudás intellektuális állapotként történő meghatározása mellett különbséget indokolt tenni annak reproduktív és produktív alkalmazása között. E megkülönböztetés nem a szellemi aktivitás jelenlétére vagy hiányára, hanem az alkalmazás során megvalósuló intellektuális műveletek természetére vonatkozik.
A reproduktív tudásalkalmazás során az egyén korábban megszerzett, viszonylag állandó kognitív reprezentációkra és kialakult alkalmazási képességekre támaszkodik, anélkül, hogy azok tartalmát új felismeréssel vagy következtetéssel érdemben módosítaná.
Ez nem passzív tevékenység. A megfelelő ismeret kiválasztása, előhívása és alkalmazása önmagában is igényelhet összetett intellektuális működést. A reproduktív jelleg tehát nem az alkalmazás egyszerűségét, hanem a felhasznált tudás tartalmi folytonosságát fejezi ki.
A produktív tudásalkalmazás ezzel szemben a meglévő ismeretek és tapasztalatok olyan értelmezését, összekapcsolását és alkalmazását jelenti, amely új összefüggések felismeréséhez, a korábbi megoldási módok módosításához vagy az adott helyzetre vonatkozó új következtetés kialakításához vezet.
A produktív tudásalkalmazás nem feltétlenül jelent általános érvényű, korábban nem létező tudományos felismerést. Megnyilvánulhat abban is, hogy az egyén a már rendelkezésére álló tudást olyan összefüggésben alkalmazza, amelyet korábban nem vizsgált, és ennek során az adott helyzetre nézve új megoldást alakít ki.
A két alkalmazási mód nem mereven elkülönülő kategória. Ugyanazon problémamegoldási folyamatban egymást követhetik, kiegészíthetik, sőt részben át is fedhetik egymást.
A kontextusérzékeny következtetés jelentősége
A produktív tudásalkalmazás egyik meghatározó eleme a kontextusérzékeny következtetés.
Ennek során az egyén nem kizárólag az egyes részproblémákra rendelkezésre álló megoldások helyességét vizsgálja, hanem azok egymásra hatását, alkalmazási feltételeit és a teljes rendszer működésére gyakorolt következményeit is értékeli.
Felismerheti például, hogy az önmagukban megfelelő részmegoldások együttes alkalmazása kedvezőtlen vagy akár működésképtelen eredményhez vezethet. Az ilyen összefüggések feltárása már nem pusztán a korábban megszerzett ismeretek felidézését, hanem azok rendszerszintű újraértelmezését feltételezi.
A kontextusérzékeny következtetés ezért nem egyszerűen a megfelelő szabály kiválasztásának képessége. Magában foglalja annak felismerését is, hogy a szabály alkalmazhatósága milyen feltételek mellett áll fenn, és mikor válik szükségessé annak módosítása, kiegészítése vagy más megoldással történő helyettesítése.
Ez különösen fontos az összetett szervezeti rendszerekben, ahol egy-egy döntés helyessége nem ítélhető meg kizárólag az érintett szervezeti egység szempontjából. A döntés tényleges értékét annak rendszerszintű következményei is meghatározzák.
A hallgatólagos tudás és a kifejezhetőség határai
A tudás létezése nem feltételezi szükségszerűen annak tudatos felismerését vagy teljes körű kifejezhetőségét.
A hallgatólagos, vagyis tacit tudás olyan tapasztalati és gyakorlati összetevőket is magában foglalhat, amelyek befolyásolják az egyén értelmezését, döntéseit és cselekvését, miközben azok valamennyi eleme nem hozzáférhető számára tudatosan, vagy nem fogalmazható meg maradéktalanul.
A tapasztalt szakember például felismerhet egy működési rendellenességet anélkül, hogy azonnal képes lenne megnevezni mindazokat a részleteket, amelyek felismeréséhez vezették.
A tacit tudás ezért nem egyszerűen még nem dokumentált információ. Egyes elemei megfelelő módszerekkel kifejezhetővé tehetők, más összetevői azonban továbbra is a gyakorlati alkalmazásban nyilvánulnak meg.
A hallgatólagos tudás a reproduktív és a produktív tudásalkalmazásban egyaránt szerepet játszhat. A kialakult jártasság éppúgy támogathatja a már ismert eljárások alkalmazását, mint az új összefüggések felismerését.
Mindez fontos korlátot állít azokkal a megközelítésekkel szemben, amelyek a tudást elsősorban rögzíthető, rendszerezhető és visszakereshető információk összességeként kezelik. A tudás létezése és az igazságérték kérdése
A tudás vizsgálatában különbséget indokolt tenni az intellektuális állapot tényleges fennállása és az általa hordozott állítások igazságértéke között. Az, hogy valaki valamely meggyőződést igaznak tart, önmagában nem bizonyítja annak igazságát. Ugyanakkor egy tévesnek bizonyuló meggyőződés is ténylegesen meghatározhatja az egyén következtetéseit és cselekvését.
A tudás kognitív és alkalmazási természetének vizsgálatakor ezért önálló kérdésként kezelhető, hogy milyen intellektuális állapot áll fenn, és ettől elkülönítve vizsgálható az állapothoz kapcsolódó állítások igazsága, igazolhatósága vagy megbízhatósága.
Ez nem jelenti a tudás és az igazság kapcsolatának tagadását. Inkább arra mutat rá, hogy a tudás működésének leírása és az állítások ismeretelméleti minősítése eltérő vizsgálati feladat.
A tudományos megismerés története arra is figyelmeztet, hogy egyes elméletek és modellek érvényességi határait csak későbbi vizsgálatok tárják fel. A korábban elfogadott magyarázatok módosulása nem feltétlenül a vizsgált valóság megváltozását jelenti, hanem a megismerés eszközeinek, módszereinek és következtetéseinek fejlődését is tükrözheti.
A jelen vizsgálat szempontjából mindebből annyi következik, hogy a tudás működésének megértését nem célszerű összekeverni az egyes állítások igazságértékének megállapításával.
A mérhetőség és a tényleges jelenség különbsége
A szervezeti működésben a fogalmi különbségtételnek közvetlen gyakorlati jelentősége van. Az információk mennyisége, a dokumentumok hozzáférhetősége, a visszakeresés gyorsasága és a rendszerek technológiai fejlettsége viszonylag könnyen mérhető.
Az ezekre támaszkodó emberi értelmezési, következtetési és alkalmazási képesség azonban lényegesen összetettebb jelenség.
A mérési eljárás mindig a vizsgált jelenség meghatározott tulajdonságait ragadja meg. Ha a kiválasztott mutatók nem reprezentálják megfelelően a vizsgálat tárgyát, akkor az eredmény számszerű pontossága nem igazolja automatikusan a belőle levont következtetés helyességét.
Különösen problematikus, amikor a könnyen mérhető jellemzők fokozatosan átveszik a nehezebben megragadható jelenség helyét.
Egy szervezet dokumentált információinak növekedése például nem szükségszerűen jelenti a szervezet problémamegoldó képességének fejlődését.
A tudás vizsgálatában ezért nem elegendő a rendelkezésre álló információk mennyiségét vagy hozzáférhetőségét értékelni. Figyelmet kell fordítani arra is, hogy az egyének és a szervezet miként képesek azokat értelmezni, alkalmazni, összekapcsolni és új helyzetekhez igazítani.
A fogalmi pontosság szervezeti következményei
A tudás fogalmának tisztázása nem pusztán ismeretelméleti vállalkozás. A vállalatirányításban a hibásan meghatározott fejlesztési célok, a nem megfelelő mérési módszerek és az összetévesztett szervezeti képességek jelentős erőforrás-veszteséghez vezethetnek.
Ha egy vállalat a tudás fejlesztését az információtárolási kapacitás növelésével azonosítja, előfordulhat, hogy technológiai beruházásai ellenére a döntések minősége, a munkatársak alkalmazási képessége és a szervezet gazdasági teljesítménye nem javul érdemben.
A szervezeti tudás vizsgálatának ezért túl kell lépnie az információs infrastruktúra elemzésén. Az emberi képességeket, a szervezeti együttműködést, a döntési mechanizmusokat és az alkalmazás eredményességét egyaránt figyelembe kell vennie.
Különös jelentősége van ennek azokban a helyzetekben, amikor a szervezet működési problémái nem az információk hiányából, hanem azok értelmezésének, összekapcsolásának vagy megfelelő alkalmazásának elégtelenségéből erednek. A valódi fejlődés ilyenkor nem feltétlenül újabb információk megszerzését kívánja meg, hanem a meglévő tudás produktív alkalmazását és a kontextusérzékeny következtetés képességének erősítését.
A szervezeti tudás fejlesztésének értéke végső soron nem a rendelkezésre álló információk mennyiségében, hanem az azok felhasználásával megvalósuló értelmezési, döntési és cselekvési képesség fejlődésében ragadható meg.
Zárógondolat
A megismerés különös paradoxona, hogy a tudás meghatározásához is tudást kell alkalmaznunk, miközben a meghatározás helyességének vizsgálata újabb tudást feltételez. Így a fogalom, amellyel a gondolkodás eredményét kívánjuk megragadni, maga is a gondolkodás tárgyává válik. És ha egyszer olyan eszköz segít bennünket e fogalom pontosításában, amelynek működését éppen a fogalom segítségével szeretnénk megérteni, könnyen előfordulhat, hogy a vizsgálat végén már nem az lesz a legérdekesebb kérdés, mire jutottunk, hanem az, hogy a következtetés melyik mozzanatában vált a vizsgálat tárgya a vizsgálat résztvevőjévé.
