Csoportos kedvezmény! Azonos szervezettől delegált 2. részvevőtől 33%-os kedvezményt biztosítunk. (Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a harmadik jelentkező már ingyen vehet részt a tréningen!)
Ha a frázisok szintjén maradunk, az fájni fog!
Mindannyian tudjuk, hogy a szervezetek sikerességét milyen nagy mértékben határozza meg a tudástőke, az emberek fejében, a leírt anyagokban, eljárásokban vagy szokásrendekben található tudás. Kevés helyen kerül sor azonban konkrét lépésekre a tudásgazdálkodás fejlesztésére.
Pedig nagyon tud fájni, amikor egy távozó kulcsember tudását kell pótolni, vagy az ismétlődő hibák rávilágítanak arra, hogy nem kellő gondossággal dolgozzuk fel és hasznosítjuk a munkavégzés során keletkező tapasztalatainkat. Gyakran akadozik a tudásáramlás a szervezetben, mert vagy a megfelelő technikai feltételek hiányoznak, vagy a folyamatok nem működnek megfelelően, esetleg nincs hozzáértő felelőse a területnek. Az is előfordulhat, hogy a kialakult tudáskultúra akadályozza a tudáscserét a munkatársak között. A mai munkaerőpiaci helyzetben, ahol nagyon nehéz értékes munkaerőt találni, és talán még nehezebb megtartani, felértékelődnek a kiválasztást, betanítást, tudásmegtartást támogató módszerek.
A TM valódi megoldást kínál!
Az elmúlt 30 évben a tudásmenedzsment szakmává vált. Egy új közelítésmódot, letisztult eszközrendszert kínál a szervezetek számára. Aki él ezzel a lehetőséggel, jelentősen növelheti a kontrollt a tudásvagyon kezelése felett, és olyan problémákat is képes lesz megoldani, ahol a hagyományos módszerek csődöt mondtak. A tudásmenedzsment térhódításának komoly impulzust adott a piaci verseny erősödése. Akik felismerték, hogy nem csak beszélni kell a legfontosabb erőforrás (TUDÁS) megbecsüléséről, hanem tudatos lépéseket tettek a tudásgazdálkodás javítására, komoly előnyre tettek szert versenytársaikkal szemben.
Legmagasabb szakmai színvonal, aktuális tartalom
A tudásmenedzsment a gyakorlatban tréningünk a brit Knoco Ltd. által kidolgozott tematikára épül. A British Petrol mintaértékű TM rendszerét kidolgozó szakértők anyagát a KM EXPERT (piacvezető TM tanácsadó cég Magyarországon) projektjeinek tapasztalataival aktualizáltuk. Meghívott előadóink a hazai TM gyakorlat gyöngyszemeit mutatják be a részvevőknek.
A program vezető trénere:
Gyulay Tibor a KM EXPERT ügyvezető tulajdonosa
• 30 éves, sikeres múltja van egyének, csoportok és szervezetek fejlesztésében (BME oktató, tréner, tanácsadó, coach)
• A tudásmenedzsment tanácsadás magyarországi úttörőjének számít.
• Sikeres tudásmenedzsment projektek vezetése olyan szervezeteknél, mint; Magyar Televízió, IT Services Hungary, Paksi Atomerőmű, ELMŰ-ÉMÁSZ, Külügyi és Külkereskedelmi Minisztérium
• 2010 óta a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség TM projektjeinek meghívott szakértője.
Mit ad a tréning?
• Gyakorlatorientált elméleti alapot a tudásmenedzsment lényegének megértéséhez,
• A TM módszerek részletes bemutatását,
• Sajátélményű gyakorlatokat az „Aha-élmény” megszerzéséhez,
• Hazai és nemzetközi esetpéldákat, esettanulmányokat,
• Részvevők között tudás- és tapasztalatcserét.
A részvevők képessé válnak arra, hogy
• A környezetükben felismerjék a tudásmenedzsment vonatkozású lehetőségeket kockázatokat, megoldandó feladatokat.
• Megtalálják a helyzet kezelésére legalkalmasabb eszközt, módszert
• Önállóan megvalósítsanak TM fókuszú beavatkozásokat,
• Javaslatokat tegyenek a szervezet tudásmenedzsment rendszerének fejlesztésére tudáskultúrájának változtatására.
Néhány visszajelzés korábbi TM tréning részvevőktől:
Olvasd el korábbi tréningünk élménybeszámolóját: TOVÁBB A CIKKHEZ!
• „Rájöttem, hogy a TM-et keretbe kell foglalni, és tanítani kell mindenkinek a világon, mert a legfontosabb egy cég sikeressége szempontjából!”
• “Nagy hatással volt rám, teljesültek az elvárásaim. Szeretném elkezdeni a cégnél ennek a területnek az építését, erőltetni a vezetés felé ennek fontosságát.”
• „Bebizonyosodott számomra, hogy a Tudásmenedzsment mennyire értékes, milyen termelőerőt rejt magában, így nyílt szívvel ajánlanám, s ajánlom mindenkinek a Tudásmenedzsment technikákat.”
A program fő témakörei:
• Mi a tudásmenedzsment, hogyan szolgálja a szervezeti célok elérését? (A US Army és a BP esetpéldája)
• A tudáscsere modellje, a TM rendszer elemei (folyamatok, ember, technológia, irányítás)
• A közvetlen tudásátadás formái legfontosabb csatornái
• Tudás megragadás, a tapasztalatok feldolgozása, tapasztalati tanulás
• Tudáskezelés, tudásbázis építés, tudásfeldolgozás, validálás
• Tudásmegosztás pull és push módszerrel
• Tudástérképezés, kritikusság elemzés, kulcsemberek és kulcstudások megtartása
• Tudáskultúra, szervezeti TM érettség megállapítása
• Tudásmenedzsment helye a vállalt integrált irányítási rendszerében
• KPI-ok alkalmazása a tudáskezelés hatékonyságának mérésében
• Ösztönző és motivációs eszközök
• TM stratégia kialakításának lépési
• Tudásmenedzsment rendszer (TMR) bevezetése
A fenti témakörökhöz módszertant is adunk, mint például:
• Shadowing, mentoring
• Tudásközösségek, szakmai közösségek
• Frontális tudásátadási technikák (tudáspiac, pech-kucha, tudás-cafe..)
• „Baton passing” (staféta átadás)
• AAR és Retrospectiv értékelések
• Tudásbázis, dinamikus tudásközpont építés, Q&A fórumok,
• Ismert hibák listája
• Peer assist, szakmai látogatások
• Kompetencia leltár, tudástérkép
• Kritikusság elemzés
• Szakmai kilépő interjú
• …
Szervezési információk:*
A tudásmenedzsment alapozó képzésünket folyamatosan fejlesztjük, gazdagítjuk új szervezeti példákkal, jó gyakorlatokkal, valamint módszertanában is az ügyféligényeket tartjuk szem előtt. A pandémiád helyzetre való tekintettel a tréninget online szervezzük.
A képzés törzsmoduljai:
• Online blokkok a TM modulok szerint:
- I. modul – 2020. december 02. (szerda) – 13:00-17:00 között
- II. modul – 2020. december 04. (péntek) – 08:30-12:30 között
- III. modul – 2020. december 09. (szerda) – 09:00-11:00 között
- IV. modul – 2020. december 11. (péntek) – 09:00-11:00 között
• Záró esemény – 2020. december 18. (péntek) – 13:00-15:00 között
További képzési elemek:
• modulokat követő házi feladatok (4 db)
• opcionálisan választható egyéni és/vagy csoportos konzultáció (2020. december 16. szerda – 09:00-11:00)
• további témakörökben az önkéntesen látogatható online TM workshopokon biztosítunk lehetőséget
A teljes képzés max. 3 hét alatt zajlik le, az egyes modulok különböző napokon valósulnak meg, ami segíti az aktív online tanulást és a learning by doing elvet. A képzéssel kapcsolatos információkról e-mailen keresztül folyamatosan tájékoztatjuk a regisztrált résztvevőket, érdeklődés és egyéb kérdés esetén is forduljon hozzánk bizalommal.
Online platform: Microsoft Teams – A képzést megelőzően technikai próbát tartunk, ennek tapasztalatai szerint változhat a közös kommunikációs felület.
Csoport létszám: min. 7 max. 15 fő
Regisztráció menete:
• A képzésnek csak az első moduljára tudsz regisztrálni, viszont ezzel automatikusan jelentkezel a többire is, amelyek időpontjai itt a tájékoztatóban, a törzsmoduloknál találhatók.
• Regisztrációdat követően egy megerősítő emailt fogsz kapni.
• Az első modult megelőző napon küldjük a képzéssel kapcsolatos további információkat a regisztráltaknak.
Jelentkezési határidő: 2020. november 30. 12:00
A felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény (továbbiakban Fktv.) hatályának módosítása alapján a résztvevőknek nyilatkozniuk kell adataikról és azok nyilvántartásáról. Minderről kérdés esetén állunk rendelkezésre. A konkrét adatfelvételt a regisztrált résztvevőktől kérjük csak be.
| *A járványügyi helyzetre való tekintettel a tréning szervezésével kapcsolatos változtatási jogot fenntartjuk.
További kérdés esetén forduljon hozzánk bizalommal az alábbi címen: demjen.szimona@kmexpert.hu
|
| KM EXPERT Kft. felnőttképző nyilvántartásba vételi száma: B/2020/004307 |
|