A KM EXPERT -ben felhalmozott tapasztalatok alapján, elhatároztam, hogy útnak indítok egy kisebb, de összefüggő sorozatot. Egy olyat, ami a kedves Olvasó számára strukturáltan foglalja össze, hogy a TM, mint fejlődésében állandóan differenciálódó tudományos kutatási, és ugyanakkor tanácsadói alkalmazásfejlesztési terület miképp alakul, formálódik.
Erről azért fontos beszélni, mert a TM az egyik olyan menedzsment terület amely „öles” léptekkel halad előre a fejlődés útján, közel azonos tempóban, mint az informatika alkalmazásfejlesztése. Ez nem csoda, hisz – bár igaz, hogy a rejtett (tacit) tudás az informatikai megoldásokkal nehezebben „érhető el” – támogató hatása a TM- re vitathatatlan! Így nem kérdés, hogy „tartani kell” azt a fejlődési ütemet, amit az informatika fejlődése (s persze felgyorsuló korunk) követelménye diktál!
Csak mellesleg jegyzem meg, hogy külön érdekessége a jelen kornak, az, hogy sokszor (épp az informatikai megoldások nagyon gyors fejlődésének is „köszönhetően”), a különféle szervezeti alkalmazások nem ritkán előbbre vannak bizonyos megoldásaikkal, mint a vonatkozó kutatások. Ugyanis, a probléma megoldása – épp a felgyorsult időnek köszönhetően – nem „vár” a tudományra, így gyakran előfordul, hogy előbb születik meg a megoldása, mint annak tudományos magyarázata. (Persze ennek „okán” azért nem mellőzhető a tudományos kutatás, de a tudományos magyarázat sem, hiszen sokszor épp a tudományos rendszerezés, a megoldás megfogalmazás, stb. az, ami esetleg még újabb felismerések felé vezethet.)
Egyet azonban kétségtelenül állíthatunk, soha, egyetlen történelmi korban sem volt annyira fontos, sőt nyilvánvaló, hogy a kutatásoknak, a tudományos munkáknak a praxissal „kéz a kézben” kell járnia – aktuálisan ha TM területét tekintjük, akkor a tanácsadói folyamatokkal és alkalmazásfejlesztéssel – mint napjainkban.
Sokat gondolkodtam azon, hogy melyik rendszerezést használjam ahhoz, hogy „tudástár” sokszínűségét bemutassam. Némi töprenkedés után arra jutottam, hogy a legegyszerűbb és az általam olyan nagyon kedvelt un. TM generációk (amelyek a TM, mint szakmaterület időbeli fejlődésének bemutatására is megfelelő és alkalmas) mentén haladnék.
Mivel ez az első rész, kezdem a TM generációk és fejlődési lépcsőinak bemutatásával! S íme, máris egy érdekesség: sokáig azt hitték, és szakemberek hirdették is, hogy egy szervezetben TM rendszert, csakis alulról, az egyes lépcsőfokok egymás utáni kiépítésével lehet bevezetni. Ellenkező esetben maga a rendszerkiépítés kudarcra van ítélve! Nos, ez az elméleti tétel a „praxis próbáján” megbukott! (Szerencsére nekünk, a KM EXPERT-nek is van erre vonatkozó tapasztalati referenciánk, aminek „köszönhetően” egy újabb TM módszerhez is jutottunk, ….na de erről majd a maga idején.)
….és ahogyan fejlődik…(A TM generációk)
Nagyon érdekes, hogy a generációk terén milyen gyors a fejlődés, 2005-ben Anklam, (ld. The social network toolkit: Building Organisational Performance through Collaborative Communities, Ark Group) még csak három generációról beszél, s alig telik el 7 év, s máris a generációk száma megduplázódik. Azt, hogy a generációk általában milyen jellemzőkkel bírnak és Magyarországon milyen konkrét megnyilvánulásokkal jelentkeztek, erről a sorozatban bővebben esik majd szó!
Írta: Prof. Dr. Noszkay Erzsébet