Workshop a tudáskezelés technikai hátteréről (Meetup október 12-én)
A szervezeti teljesítmény egyik legmeghatározóbb eleme a szervezeti tudás. Önmagában azonban nem elég, hogy egy szervezet hatalmas tudáskészlettel rendelkezik, biztosítani kell ennek a fontos tőkeelemnek a hasznosulását, kezelését, védelmét. Ma már szinte minden rendelkezésre áll a megoldáshoz, a tudásmenedzsment (TM) és az információ technológia (IT) is rendelkezik a szükséges eszköztárral, csak a két szakterület képviselőinek párbeszédét kellene intenzívebbé tenni.
Az tud fájni, ha…
Az tud fájni, ha
Keresünk egy információt (amiről tudjuk, hogy valahol megvan), de nem találjuk. Talán még rosszabb, ha nem is tudunk róla, hogy van kész válasz a kérdésünkre.
Gyakran kell túl sok időt fordítanunk egy adott információ megtalálására, ami amellett, hogy kellően felbosszant, még elég sokba is kerül, főleg akkor, ha mire rálelek a keresett tudásra, már aktualitását is vesztette az ügy.
Van, hogy találunk valamit a rendszerben, de nem vagyunk biztosak abban, hogy az a jó válasz, nem avult-e el, nincs-e ennél pontosabb, használhatóbb valahol másutt. Estleg, amit találtam, nem a megfelelő tartalom, és én mégis felhasználom…???
Velem már olyan is előfordult, hogy a megtalált információt, tudást nem tudtam használni; nem az én nyelvemen volt megfogalmazva, nem tudtam kihámozni belőle a számomra fontos elemeket.
Értékes tudások könnyen elveszhetnek, főleg, ha nem részei a közös tudástárnak (fejben lévő tudáselemek, „kockás füzet”, egyéni dokumentumtár…)
Lehet, hogy szívesen betennénk valamit a közös tudástárba, de nem tudjuk hova, hogyan, vagy túl bonyolult, nehézkes a technika.
Ki a hibás?
No, a bűnbak keresésre biztosan nem érdemes túl sok energiát fordítani!
Találkoztam olyan helyzettel, amikor egy TM fejlesztés keretében nagyon komoly tudáskezelési folyamatok kerültek kidolgozása, és a szervezetben rendelkezésre állt egy frissen telepített IT technológia, és a cég mégsem lépett előre egy jottányit sem a tudásgazdálkodás terén. Persze, mindkét fél mondta a magáét, és talán mindkettőnek igaza is volt. Ami miatt azonban nem volt sikeres a két párhuzamos (!) fejlesztés, az a párbeszéd, az egyeztetés hiánya volt.
Megérteni a TM-t, tudni mire képes az IT!
Október 12-én teszünk egy lépést, hogy közelebb hozzuk egymáshoz a tudásmenedzsment és az informatika gondolkodásmódját!
A TM szakma képviseletében részletesen ismertetjük a tudásbázisok működésével kapcsolatos követelményeket:
- Milyen funkciói vannak egy megfelelően működő tudástárnak?
- Hogyan szolgálhatja az IT a tudásmenedzsment rendszert a tudáskezelés teljes ciklusában (tudásbegyűjtés, feldolgozás, átalakítás, „csomagolás”, tudásmegosztás…)?
- Mitől lesz vonzó egy tudástár használata a szervezet tagjai számára?
- Milyen feladatok vannak a tudásvagyon kezelésével, a rendszer irányításával kapcsolatban?
Meghívott vendégelőadóinktól azt várjuk, hogy
- Mutassák be a rendszereik lehetőségeit a tudásmenedzsment rendszerek támogatásában.
- Konkrét példákon keresztül szemléltessék azokat a jógyakorlatokat, amelyek már bizonyítottak valahol a tudáskezelés valamelyik területén.
Két olyan alkalmazás általunk Magyarországon legjobbnak tartott képviselőit kértük fel bemutató tartására, amelyek a leginkább megfelelnek a TM által támasztott követelményeknek. Az Atlasssian Confluence termékéről és a Microsoft SharePoint megoldásának lehetőségeiről fogunk előadásokat hallgatni.
Jó szokásunk szerint a részvevők tudásának megosztására is számítunk a program keretében. nagyon kíváncsiak vagyunk; Ki mit használ jelenleg? Mit ajánl szívesen a többieknek? Mi az, amire megoldást keres? Milyen elvárásai vannak egy tudásháttérrel kapcsolatban.
Október 12-én Tudásmenedzsment Meetup/szakmai műhelymunka
Mindenkit szeretettel várunk ingyenes programunkra október 12-én (csütörtök) 15 órától (kb. 17:30-ig) Budapesten.
Arra kérünk, mielőbb regisztrálj az eseményre, és biztasd erre ismerőseidet, kollégáidat is, akit érdekelhet a program! (A terem befogadóképessége véges.)
Gyulay Tibor