Az MTA TM Munkabizottságának konferenciája 2015. április 29-én
A Magyar Tudományos Akadémia GB Tudásmenedzsment Munkabizottsága immár 13 éve ismét megrendezi a minden évben esedékes konferenciáját. A konferenciák mindig a legaktuálisabb tudásmenedzsment problémákról szól. Ebben az évben a konferencia témája a duális képzés – annak kérdőjeleivel, új tudások felvetődésének igényeivel is összefüggésben.
A Konferencia sok érdekes előadással és előadóval zajlik majd, sőt a nyitó előadások megtartására néhány olyan emblematikus személy is vállalkozott, akik vagy döntéshozóik, vagy épp a duális képzés konkrét gyakorlatában jelentékeny tapasztalatokkal rendelkeznek.
A konferencia címe:„Érinti –e, és ha igen miképp a duális képzési rendszer a cégek és a felsőoktatási intézmények TM rendszereit?”
Helyszíne: Budapesti Kommunikációs és Üzleti főiskola
Cím: Budapest, XIV. kerület, Nagy Lajos kir. útja 1-9.
Időpont: 2015. április 29.
A részvétel ingyenes. Részvételi szándékát jelezze az esemény felületén: Jelentkezés az MTA TM Konferenciára
A 2015. évi TM Konferencia célja, hogy a felsőoktatási intézmények oktatói és kutatói, a vállalatok szakemberei, ill. a duális képzési rendszerekben közreműködő tanácsadó cégek minél sokrétűbb módon tárják fel – a duális képzések stratégiáinak tükrében – a TM rendszerekkel szemben támasztott igényeket és követelményeket, esetlegesen felvetődő problémákat – különös tekintettel azok a duális képzéssel összefüggő újszerű kihívásokra és feladatokra.
A TM Konferencia alapgondolata és kérdésfelvetése kettős, hisz a duális képzés kialakítása igényeinek kielégítésére úgy a felsőoktatási intézményeknek, mint az érintett, vagy számításba jöhető cégeknek fel kell készülni, távlatilag, stratégiáikban, de a napi operatív működésük szintjén is.
A felsőoktatási intézményeknek ez különösen nagy kihívás, hisz felsőoktatási stratégiáikat meg kell megváltoztatniuk. Nyilván egy ekkora horderejű stratégiai változtatás másféle tudásokat és új kompetenciákat igénylenek a tanáraiktól, de változásokat igényelnek a képzés strukturális rendszerével szemben is, mivel a duális képzésben résztvevőknek más, az eddigiektől eltérő, gyakorlatiasabb felkészítő tudásokra és kompetenciákra van szükségük. Mindez elvárásokat támaszt felsőoktatási intézményekkel szemben, és megoldandó problémák egész sorát vetik fel, pl. többek közt:
- mennyire képes az adott felsőoktatási intézmény kihasználni az őt körülvevő régióra jellemző ágazati sajátosságokat és ahhoz igazítani, a szerint átalakítani és megfogalmazni intézményi stratégiáját, esetleg képzési struktúráját;
- képes-e ennek a stratégiának a jegyében a duális képzésre – a megfelelő kompetenciák és tekintetében – a tanárait és munkatársait felkészíteni az eddigi és hagyományostól eltérő – képzési filozófiák, tanári felfogások és gyakorlatok, új oktatási módszerek tekintetben.
A fogadó cégeknek is szükségük van stratégiai- és operatív változtatásokra, s ennek folyományaképp új tudásokra és kompetenciákra is. Mivel igen lényeges, hogy a hozzájuk érkező hallgatók számára értelmes és egyenletesen biztosított legyen a munka. Hasznos és értékteremtő feladatokat tudjanak nekik adni, másfelől a feladat érdemi ellátásához megfelelő szakmai segítséget is (pl. mentori támogatást, szakértelmet átadni képes munkatársakat vagy a hallgatóknak egyenletes munkaterhelést biztosítani, stb.)
Tervezett előadások:
Előadó neve | A jelentkező munkahelye | A tartandó (20 perces) előadás címe |
Pitlik László | SZIE My-X kutatócsoport | Az egyetem, mint tanműhely |
Németh Gergely Phd jelölt | BKF | “Tudás profil” változása a felsőoktatásban |
Tibenszkyné dr. Fórika Krisztina | Óbudai Egyetem | Skálafüggetlenek-e az oktatási hálózatok? |
Prof. dr. Bencsik Andrea | Budapesti Gazdasági Főiskola | A duális képzés, mint a tudásmegosztás új platformja |
Dr. Kabai Imre – Kabainé Tóth Klára – Szatmáriné dr. Balogh Mária | CONVICTUS-CONSULT Szervezetfejlesztő és Vezetési Tanácsadó Kft. | Duális felsőfokú képzéseben résztvevő intézményi és vállalati oktatók kompetencia felmérése |
Véry Zoltán c. egyetemi docens | Menedzsment Fórum (nem munkahely) | A társas tudás orkesztrációja digitális vállalkozásoknál |
Fenyősi Zoltán | Eff-Active Consulting | Mit ér a duális képzés, amíg a projekt menedzsment nem szakma Magyarországon? |
Szendrő Éva | Budapesti Corvinus Egyetem Élelmiszertudományi Kar, Élelmiszeripari Gazdaságtan Tanszék | A duálissá alakuló köznevelési rendszerünk, mint a felső oktatási rendszerünk stratégiai „beszállítója” |
Gyulay Tibor tudásmenedzsment szakértő | KM EXPERT Kft. | A duális képzés illesztése a vállalat tudásmenedzsment rendszerébe |
Dr. Boda György, Phd. | Budapesti Corvinus Egyetem | A tudástőke fejlődésének megtorpanása, mint gazdasági nehézségeink fő oka |
Prof. Dr. Noszkay Erzsébet | BKF | A felsőoktatás duális képzési rendszere |