IMG_2826 másolata

A ’valódi’ műhely

Profile photo of Bohus Dóra

Jegyzet a március 27-i „A TM ösztönző, motivációs rendszere” műhelyről

Március 27-én megrendezésre került az idei tavasz első műhelye. A téma közkívánatra a tudásmegosztás motivációi és ösztönzői voltak. Gyulay Tibor (házigazda) azt tűzte ki célul, hogy legyen ez egy az eddigieknél is ’valódibb’ műhely: próbáljunk meg valamennyien a többiekkel közösen ötletelni: mindannyian a saját tapasztalataival és gondolataival egészítse ki a felmerülő témákat, hogy a végén mindenki valamivel több tudással térhessen haza, mint amennyivel érkezett.

Meghívó tudásmenedzsment műhelyre

Profile photo of gyulay.tibor
A tudásmenedzsment ösztönző, motivációs rendszere témában március 27-én

Képtalálat a következőre: „vallatás” Hogyan bírjuk rá a tudásmegosztásra azokat a munkatársainkat, akik „A tudás hatalom!” elv mentén elszigetelt tudásvárakat építenek a szervezetben? Mivel lehet elérni, hogy a kollégák használják mások tudását? A külső vagy a belső motivátorokra érdemes-e építenünk? Szükség van-e külön ösztönző elemekre, vagy elég megteremteni a tudáscsere feltételeit? Hogyan használjuk a meglévő motivációs eszközrendszerünket erre a célra?

Szervezeti tanulás és tudásmenedzsment: Mi a különbség?

Profile photo of Bohus Dóra

Képtalálat a következőre: „mind experiments”„Nem gondolom, hogy a kettő ugyanaz. A legtöbb szervezetnél azonban úgy használják ezt a két fogalmat, ahogy az nekik kényelmes. Ahol a menedzsment a TM-et támogatja, ott mindent TM-nek hívnak, ahol a szervezeti tanulás a népszerűbb, ott mindent szervezeti tanulásnak hívnak. Többnyire a kutatók és a tudósok vannak tisztában a kettő közötti különbséggel 1.”

Ha Ön is úgy gondolta, hogy ez a két szó szinonimaként használható, most segítünk tisztázni a fogalmakat egy tudásra vágyó blogger (aki pár válaszlehetőséget is ismertetve felvetette ezt a kérdést), és a cikkhez beérkező szakkommentek segítségével.

A tudásmenedzsment ösztönző, motivációs rendszere

Profile photo of gyulay.tibor

Műhely meghívó március 27-re

Knowledge managementA legnépszerűbb témával folytatjuk szakmai műhelysorozatunkat. Online felmérésünk (külön köszönet a kitöltőknek!) eredménye azt mutatja, hogy szinte mindenkit izgat, hogy milyen módon lehet ösztönözni, motiválni a szervezet tagjait arra, hogy aktívan részt vegyenek a szervezeti tudásfolyamatokban. A nyílt képzéseinken is ez az egyik sztár téma. Március 27-én (kedden) megrendezésre kerülő TM Műhelyünkön a részvétel továbbra is ingyenes, de előzetes regisztrációt kérünk.Részletek és regisztráció: http://kmexpert.hu/esemenyek/a-tudasmenedzsment-osztonzo-motivacios-rendszere/

Gondolatkísérlet: Mi kellene a tudásmenedzsment Nirvánájához?

Profile photo of Bohus Dóra

tudastar-illusztr

A Knowledge Management Institute LinkedIn csoportjának egyik tagja (Rory Huston) vetette fel azt a témát, hogy vajon milyen lenne a tudásmenedzsment szempontjából tökéletes állapot? A közösségi oldal többi tagját bevonva egy érdekes beszélgetést generált arról, vajon milyen korlátok lebontására, milyen környezet megteremtésére lenne szükség a TM-paradicsom megszületéséhez?

Lesz forrás a tudásmenedzsment képzésekre!

Profile photo of gyulay.tibor

Képzési pályázatok kicsiknek, nagyoknak márciustól

Képtalálat a következőre: „attention”A tudásmenedzsment szempontból is fontos fejlemény, hogy márciustól újra kiírásra kerülnek a munkahelyi képzéseket támogató pályázatok nagyvállalatok és KKV-k számára egyaránt. A GINOP-6.1.5-16 ás a GINOP-6.1.6-17 keretében 50-100%-os intenzitású támogatáshoz juthatnak a pályázók munkavállalóik képzési programjaihoz. Elindítottuk a tudásmenedzsment tematikák engedélyeztetését, így nincs akadálya, hogy partnereink a TM képzéseket is támogatott keretekből finanszírozhassák. A pályázatok elkészítéséhez is tudunk segítséget adni.

A nyílt képzés előnyei (hátrányai)

Profile photo of gyulay.tibor
A februári TM tréningről a tréner szemével

Van sok előnye és persze, hátránya is a nyílt képzéseknek. A február 21-22-i TM tréningen is bebizonyosodott, hogy a vegyes összetételű csoportok milyen kedvező tanulási feltételeket tudnak biztosítani a részvevők számára, ugyanakkor néhány szempontból kedvezőbb, ha egy szervezet tagjai alkotják a csoportot. A tréner számára kihívás, hogy mindkét helyzetből kihozza a maximumot.

A tudásbegyűjtés technikái

Profile photo of gyulay.tibor
Beszámoló a Tudásmentés módszervásárról

2018 első TM Műhelyének keretében arra kerestük a választ, hogy milyen módon lehet megragadni az egyének csoportok tudását, hogy az a szervezeti tudásbázisba kerülve szolgálhassa a célok megvalósítását. „Bemelegítésként” olyan eseteket idéztünk fel, amelyek tudásvesztéssel járnak. Szakértői inputként a tudásmentés logikáját ismerték meg a részvevők, majd csoportmunkában gyűjtöttük össze a bevált tudásmentési módszereket.
Írásunkban összegezzük a történteket, és bemutatjuk a csoportmunka eredményeit.

Az érzelmi intelligencia hatása a tudásmegosztásra

Profile photo of gyulay.tibor
Dr. Képtalálat a következőre: „obermayer nóra”Obermayer Nóra (Pannon Egyetem) előadása alapján

Az MTA Tudásmenedzsment Konferenciáján (Komarno-i Selye János Egyetem, 2017. október 25.) készített feljegyzéseim közül megosztok egy újabbat; A Pannon Egyetem kutatásában, dr. Obermayer Nóra vezetésével, arra keresték a választ, hogy az érzelmi intelligencia (EQ) jegyei közül melyek segítik a tudásmegosztási hajlandóságot? Előzetesen csak annyit; van szignifikáns kapcsolat.